Az alábbi dolgozat a Megdöbbentő fordulat című cikkben hivatkozott tanulmány alapján készült.
A tanulmány feldolgozása
A reális változat
Az előrejelzés szerint a népességszám 2025-re 9,5 millió körül fog alakulni. A népességszám csökkenésének okaként a családok száma és a családok lélekszámának csökkenése van megjelölve, majd az ehhez vezető okok elemzése következik.
Párkapcsolatok pluralizálódása
Míg a megelőző évszázadok során a párkapcsolatok területén a házasság volt a leginkább jellemző, addig ennek az együttélési formának a hegemóniája, miközben az alternatív formák elfogadottsága a számukkal párhuzamosan emelkedett. Megdöbbentő, hogy míg a 1970-ben a 20-24 éves korosztályban a nők 2%-a élt élettársi kapcsolatban, addig ez a 1990-re 6,7%-ra, míg 2002 46,3%-ra nőtt! Ugyanakkor ha az idősebb korosztályokat vizsgáljuk, azt láthatjuk, hogy a 2%-os arány az 1970-es években egyformán jelen volt, 2002-ben az látható, hogy a kor előrehaladtával a 46,3% 10,2%-ra csökken. Ez az arány még mindig 5x magasabb az 1970-es értéknél, viszont azt mutatja, hogy ha korban kitolódva is, de továbbra is jelentősen nagy számban kötnek az emberek házasságot.
Érdekes észrevétel, hogy nem újabb életközösség típusok jöttek létre, hanem az arányok változtak meg.
A házasságok viszonylag alacsony száma abból a szempontból is probléma, hogy az alternatívái kevésbé stabilak, könnyebben felbomlanak. Érdekes információ, hogy míg a házasságok 60%-a megmarad, addig az alternatív kapcsolatok ugyanilyen arányban omlanak fel. A házasságok esetén a 40% felbomlása is igen magas szám, erre a tanulmány külön kitér. Az instabil kapcsolatok oda vezetnek, hogy több gyerek nő fel csonka családban, amely végül oda vezet, hogy kevésbé hajlanak arra, hogy maguk is családot vállaljanak.
„Ha nem is a jelen, de mindenképpen a jövő problémája lehet a már nemcsak idős korban, de fiatalon is egyedül, párkapcsolat nélkül élő férfiak és nők növekvő aránya. Egy másik embert tartós együttélésben vállalni nem tudó, csak a saját életcéljaival törődő férfi vagy nő döntése, magatartása olyan mértékű individualizmust, hedonista életfelfogást tükröz, amely a társadalom egészére is – éppen antiszociális jellege miatt – komoly veszélyt jelent.” (173. o.)
Az idézete azért vettem ki szó szerint, mert egy olyan aspektust világít meg, amely alátámasztja a 3.1-es „önzés kora” fejezetben leírtakat.
A tanulmány kitér arra, hogy bizony az elemzések, előrejelzések nem tévedhetetlenek. Korábban szociológusok azt várták, hogy a házasság előtti együttélés majd kedvezően hat a házasságok stabilitására – ez viszont nem így lett. Úgy néz ki, hogy azok akik a házasság előtt huzamosabban élnek együtt, gyakrabban válnak el. Az ok talán az lehet, hogy eleve más attitűddel vágnak bele a házasságba azok, akik kezdetektől komolyabb szándékkal rendelkeznek.
Ma a kutatások szerint még csak a felnőtt lakosság 2-3%-a tartja a szingli életmódot üdvözítőnek, de ez az arány a nyugati életforma begyűrűzése miatt várhatóan nőni fog.
A gyermekvállalási magatartás várható alakulása
A tanulmány bemutatta, hogy 2006-os adatok szerint a születések száma mintegy 36%-al marad el a reprodukciós szinttől, más szóval ilyen mértékben marad el a gyermekek száma a sülőnemzedék létszámától.
A gyerekszám csökkenéssel párhuzamosan tapasztalható, hogy az első gyerekre a nők egyre később, magasabb korban vállalkoznak. Mivel idősebb életkorban a fogamzóképesség csökken, így egyre nagyobb valószínűséggel maradnak a párok gyermektelenek. Bemutatásra kerül a KSH adatai alapján, hogy a nők első gyermek vállalásának életkora és a termékenységi arányszám között fordított arányosság figyelhető meg: ahogy kitolódik ez az életkor, úgy csökken az arányszám is.
A nemi szerepek változása
A magyar családokban a tradicionális szemlélet uralkodik, miszerint a férfié a családfenntartó, a nőé pedig a pótolhatatlan anyai, családösszetartó szerep. A realitás viszont a kétkeresős családmodell, hiszen jellemzően egy jövedelemből nem lehet egy családod eltartani. Önmagában ez az egy tényező is erős torzulást okoz a szerepekben, de a kérdés ennél összetettebb.
A társadalom a nőktől egyfajta elférfiasodást vár el, míg a férfiaktól nőiesebb szerepeket követel meg. A munkahelyi helytállás megnehezíti, akár el is lehetetleníti a nők számára, hogy hagyományos szerepüket a családban betöltsék, míg a férfiak esetében pl. a jobban kereső feleség, az egyéb nőiesedő elvárások aláássák a férfiak tekintélyét, szerepét a családban.
Az egalizáltabb feladatmegosztásnak nincsenek kialakult hagyományai, szereposztásai. Az egyes családokon belül a tisztázatlan feladatok, felelősségek súrlódásokhoz, veszekedésekhez, elfajuló konfliktushelyzetekhez, végső soron akár a kapcsolatok felbomlásához is vezethetnek.
Fontos megállapítás, jómagam máshol még nem találkoztam vele, hogy a férfiak megváltozott szerepeiből adódó konfliktusaival szinte egyáltalán nem foglalkozunk. Rengeteget lehet olvasni a nők megváltozott helyzetéről, ennek hatásairól, nehézségeiről, megoldási ötletekről, ugyanakkor a férfiak nehézségeiről szinte semmit.
Cigány/roma kérdés
A cigány népesség létszámában nagy a bizonytalanság, más-más forrásokat nézve egészen nagy eltérések tapasztalhatók: 200.000 és 500.000 közé teszik ezen népesség létszámát. A korösszetételük is egészen más a mint a teljes lakosságé: a 21 éven aluliak aránya 45%, vagyis több reproduktív korban lévő nőtől várható magasabb gyerekszám. Ennek a népességnek a reprodukciós rátája 3 körül alakul. A felmérések szerint a felnőtt cigány népesség csaknem 90%- esetén hiányzik a munkaerő-piaci követelmények szempontjából hasznosítható tudás. Bár sok felzárkóztató program folyik, ennek a nagy mértékű hátránynak a lebontása 20 év alatt sem várható.
Aktualitás, személyes tapasztalatok
Érdekes riport jelent meg a témával kapcsolatban a napokba a Mandineren Fogács Istvánnal. Őszintén elmondja, hogy a felzárkóztató programok kizárólag akkor tudnak működni, ha a roma népesség ebben tevőlegesen részt vesz. Nem a többségi társadalmat kell, sőt nem is lehet számon kérni azért, hogy a családi minták továbbadása következtében sok gyerek egyszerűen nem hajlandó tanulni.
Ugyanakkor pár saját példám is van a témához kapcsolódóan. Olyan általános iskolába jártam, ahol minden osztályban volt 1-2 cigány gyerek. Annak idején még az órákon leginkább csendben elvoltak, a szünetekben viszont bandákba verődve adott esetben simán terrorizálták a nem cigány gyerekeket, én is estem bele a szórásba. Ez 35 évvel ezelőtt volt. Ennek ellenére sem én, sem azok az osztálytársaim akikkel tartom a kapcsolatot, nem vagyunk cigányellenesnek mondhatóak. Én magam egy cigány sráccal készültem a cselgáncs danvizsgámra. A közelmúltban cigány származású kőművesekkel dolgoztattunk (illetve hétvégenként dolgoztunk közösen) egy házfelújításon. Egyik pozitív esetben sem volt jelentősége annak, hogy ki honnan jött vagy merre tart: megvolt a közös társadalmi értékrend, ez az ami számít. De ehhez mindkét fél kell.
Visszagondolva azokra a bandázó, terrorizáló fiúkra... Nem jutottak egyről a kettőre, sokan már nem is élnek közülük. Holott az iskola, az osztálytársak kezdeti elfogadása, a közös programok, a többség részéről számukra is nyitott lehetőségeket jelentettek. Ha jól emlékszem a kifejezésre amit egy volt osztálytársam említett, aki közvéleménykutatásokkal foglalkozik és vizsgálták az integrációs problémákat: az autoszegregáció az amit a cigányságnak le kell küzdeni. Sokkal nagyobb mértékben tesznek saját maguk berögzött viselkedésmintákat követve az ellen hogy a közös együttélés megvalósulhasson, mint amennyire káros az egyébként egyes körökben valóban elvitathatatlanul létező kirekesztő viselkedés.
Záró gondolatok
Az fejezet záró gondolatai elgondolkoztatóak, mely szerint a magyar társadalomban dominánsan jelen van a családcentrikus, a házasságot mint életformát preferáló, a gyermekvállalást legfontosabb értékrendnek tekintő attitűd. Erre építve van esély a kedvezőtlen demográfiai mutatók korrigálására. Ismét egy idézet:
„Az állam feladata elhárítani a gyermekvállalás útjában álló akadályokat és biztosítani, hog a családok realizálni tudják az általuk tervezett, kívánt gyerekek számát. Hatékony és stabil családpolitika nélkül a ma még társadalmi, demográfiai és erkölcsi szempontból pozitív értékrendben olyan változások következhetnek be, amelyek megállítása vagy visszafordítása csak igen idő- és költségigényes módon valósítható meg.” (179. o.)
A most 10 évvel később futó családtámogatási rendszer pont valami olyan, amire a szerző gondolhatott 2010-ben. A magam részéről nagy örömmel látom ezeket a programokat, annak ellenére, hogy mi már a viszonylag nagy gyerekeinkkel nem részesülhetünk ezekből. Inkább abban reménykedem, hogy ezek a támogatások stabilan fennmaradnak és majd a gyerekeim részesülhetnek ezekből. Ehhez persze az kell, hogy a „vett gyerek” kommunikációt hirdetők ne tudják ezeket a támogatási rendszereket lebontani, se politikailag, se gazdaságilag, se pedig az emberek fejében utálatosnak beállítva őket.
Konzervatív szcenárió
Ennek a szcenáriónak az értékelésekor figyelembe kell venni, hogy a társadalom népesedési magatartását hullámzó tendenciák jellemzik. Ennek alapján nem zárható ki, hogy a konzervatívabb magatartásforma általánosabbá válik.
Ebben nagyon nagy a szerepe a médiának. Ahogy egy időben a dohányzást népszerűsítő magatartásformák voltak gyakoriak a filmekben, később azok fokozatosan eltűntek. Szükség lenne arra, hogy a filmekben, zenei klippekben, reklámokban hangsúlyosan megjelenjenek a tradicionális családmodellt népszerűsítő, normalitásként bemutató minták. Ezzel szemben sajnos inkább jellemző, hogy az individualista, deviáns viselkedésformák jelennek meg az ún. elfogadás jegyében – elég csak az Oscar díj megváltozott feltételrendszerére gondolni.
Fontos lenne az egyházak társadalmi szerepének megerősödésére is. A kis egyházak, szekták népszerűsége azt mutatja, hogy az emberekben megvan az igény a lelki irányításra, útmutatásra.
Mai szemmel érdekes tapasztalni a különbséget a reklámokban. Míg a nemzetközi cégek itt is használt reklámjai egyre erősebben a filmvilág trendjeihez hasonlóan az „elfogadás”, bár szerintem inkább kéretlen elfogadtatás irányába mutatnak, a hazai márkák, vagy a kimondottan itteni piacra készülő reklámokban egyre inkább többgyerekes családokat látunk feltűnni. Ma már nem ciki gyerekkel bevásárolni, vagy szállodába menni sem.
Záró gondolatok
Ide is kivettem egy idézetet.
„A konzervatív szcenárió megvalósulása esetén egészséges családokon nyugvó egészséges magyar társadalom jövőképe rajzolódik ki.” (181. o.)
Jó érzés látni, hogy ez ma itthon egyre inkább működik.
Migrációs szcenárió
Ezt a fejezetet többször újra elolvastam. Emlékszem, magam is erre ezekre az évekre. Emlékeszem a korlátozásokra, szigorra ahogy szembesültek a nyugat-európai társadalmak a migrációs problémákkal. Volt egy idős sváb szomszédom, még 44-ben, akkor 8 évesen menekült el a családjával az orosz front elől Németországba. A 2000-es években vett itt a szülőfalujában, sokat volt itt. Több alkalommal mesélt arról, hogy mennyi feszültséget okozott a török vendégmunkások jelenléte, mindamellett, hogy mennyit segített, hogy voltak. Ugyanakkor egy idő után szépen hozták a családjukat, letelepedtek, a legnagyobb részük már a szociális támogatások miatt érkezett. Az integrációs felvetésre pedig úgy reagáltak, hogy ha jó volt a munkájuk (ottani viszonylatban alacsony fizetésért), akkor jó lesz a kultúrájuk is... Nem tudom a szomszédom mennyire tekinthető átlag németnek. Azt végképp nem, hogy az általa elmondottak általánosíthatóak-e. Az viszont biztos, hogy elgondolkodtatóak.
Vissza a tanulmányhoz. Az európai országok jelentős része a migrációra mint munkaerő gondok és nem mint a népesedési probléma megoldására gondolt. Egy idő után a korlátozni próbálták a bevándorlást. Egyes vélemények szerint (2010!), az elöregedő, fogyatkozó lélekszámú országokba mintegy második népvándorlásként fognak jönni az emberek a túlnépesedett területekről, és ez a folyamat nem megállítható.
A magyar migrációs helyzet sajátossága, hogy 90%-ban a határon túli területekről érkező magyarok adják. A tanulmány felteszi a nagyon is helyes kérdést, hogy okos dolog-e ezeket az embereket a szülőföldjük elhagyására ösztönözni. (Szintén saját tapasztalat, hogy azok az emberek akik eljöttek Erdélyből, 10-15 év után nagyobb számban mentek aztán tovább nyugatra...)
Érdekes felvetés, hogy a migráció hosszabb távon nem jelent megoldást a demográfiai problémákra, mert a bevándoroltak felveszik a befogadó társadalom demográfiai szokásait.
A következő állítás a 2015 óta fennálló nyugat-európai migrációs álláspontokat tekintve egészen megdöbbentő. Szintén ismert, de más dolog emlékezni valamire és egész más dolog leírva látni ezt 2010-ből:
„Többségi vélemény mind a politikusok, mind a szakemberek körében a szülőhelyen való boldogulás primátusa, ebből következően a magyar anyanyelvű bevándorlók számának inkább csökkenése, semmint növekedése várható. A határon túli magyarok beköltözése éppen az azonos kulturális, vallási gyökerek miatt nem módosítja a magyar családok demográfiai magatartását, ebben az esetben a reális változatnál bemutatott családképpel számolhatunk.” (182. o.)
Záró gondolatok
Szintén idézetként. Azért vettem így ide, mert a kijelentés magában hordozza azt az esetet is, amikor a demográfiai problémák a migráció okán megváltoznak: ha a befogadó ország a nagy mértékű bevándorlástól teljesen átalakul.
„Egy új népvándorlási hullám tehát megmentheti az öregedő Európát, de kérdés, hogy az az Európa Európa lesz-e, az a Magyarország Magyarország lesz-e?” (182.o.)
Gondolatok az életkorbeli sajátosságokról
Ehhez az életkorbéli kitolódáshoz tennék hozzá egy saját gondolatot. Klasszikus értelemben az ember élete három nagy szakaszra osztható, amit az önzés, szolgálat, önzés jelzőkkel illethetünk. Az önzés esetünkben nem a megszokott negatív elhanggal értendő, hanem azt jelenti, hogy az adott életszakasz során az egyén saját vágyai állnak, állhatnak a középpontban.
Az első önzés kora
Az első életszakasz a gyermekkor, és fiatal felnőttkor együttesét jelenti. Ekkor először a szülők szolgálata által, később fiatal felnőttként a saját jövedelemből arról szól, hogy tanuljunk, jól érezzük magunkat.
Ez utóbbiban „divat” benne ragadni, gyűjteni az élményeket, utazni, szórakozni, megfelejtkezni arról, hogy az első szakaszt nem feltétlenül ajándékba kaptuk. Habár egyébként sem divat manapság felelősséget vállalni, következményekkel számolni.
A szolgálat évei
A második életszakasz szól (szólna) a családról, gyerekvállalásról és -nevelésről. Ezt az életszakaszt a szolgálat névvel illettem, hiszen azt szokás mondani, hogy ilyenkor az embernek semmire nincs ideje, csak a munka és a család. Úgy teszünk mintha a munka és a család ne jelentene örömet pusztán azért, mert nem lehet csak úgy kilépni egyikből sem. A magam részéről 3 gyerekes apaként nagyon másképp látom a dolgot – nem véletlenül vágtam bele annak idején sem a családalapításba.
Az ismételt önzés évei
Ez az életkor arról szól, hogy a gyerekek felnőttek, megszűnt a közvetlen felelősség. Fontos megjegyezni, hogy ez az életszakasz csak úgy következhet be, ha a második megvolt! Ebben az korban lehetnek unokák, amelye természetesen szintúgy felelősség, de gyakorló nagyszülőkkel beszélve ez inkább öröm, mint felelősség. Ahogy a saját nagymamám mondta: a gyerek jó dolog. Az unoka fantasztikus. A dédunoka egyszerűen leírhatatlan!
Azoknak akik az örömet keresik az első életszakaszban ragadva kijelenthető, hogy a második és a harmadik életszakasz olyan, máshogy elérhetetlen örömöket hordoz, amiket még hajszolni sem kell.
Ezek után miért is hívtam önzésnek ezt a szakaszt? Egy Murphy törvény lehetne a mottója ennek az állításnak. „Mindig csodáltad, milyen oldottak a szüleid a gyerekeiddel? Te is sokkal oldottabb lennél, ha csak havonta egyszer látnád őket és hazaküldhetnéd őket ha rosszul viselkednek.
Más gyakorló nagyszülő szerint az ő dolguk, hogy kényeztessék az unokát, ha elrontottak valamit, küzdjenek vele a szülei. Ismét egy jó példa a sajátos örömökre, illetve az első életszakasz ajándékaira.
A szakaszok hossza
Egy egyszerű modellszerű számítással vegyük mindhárom szakaszt 25 évnek. Ebben az esetben az embernek 25-27 éves korában lesz az első gyereke. Ha pár év különbséggel 2-3 gyereket vállal valaki, legkésőbb 33 éves korában születik meg a 3. gyereke. Mire ez a gyerek is a 2. életszakaszába lép, emberünk 58 éves lesz (az elsőnél 50-52). Ugyanezt a számítást folytatva, mire a 3. gyermekének a 3. gyereke is megszületik, már 68 éves. Ha hozzávesszük, hogy játszani, kirándulni egy unokával 6-8 éves korától lehet, máris 75 év felett járunk.
A kitolódó első gyerek problémája
Ahogy fent is említettem gyakori, hogy az emberek benne ragadnak az első életszakaszban, ha nem is véglegesen. Később ugyan de alapítanak családot, vállalnak gyereket, teszem azt negyven évesen. Az előbbi számítás értékeihez adjunk hozzá 15 évet. Mire az első gyerek felnő, emberünk 65 éves...
Ezek után nem csoda, ha a késői gyerekvállalás pusztán egy ilyen gondolatmenet alapján is kevesebb gyerek vállalását jelenti. Persze ekkor még nem számoltunk azzal, hogy idősebb korban, megrögzült szokásokkal, talán kevesebb türelemmel, több gyereket nevelni sokkal nehezebb.
A konzervatív szcenárió ma
Napjainkra egyértelműen kijelenthető, hogy az elemzés készítésekor kevésbé valószínű konzervatív szcenárió került előtérbe. Az óriási léptékű családtámogatási programok, kezdve a 10 éve elindult családi adókedvezménnyel, a közmunkaprogram segítségével megszólított, korábban a munkaerőpiac számára elérhetetlen tömegekkel, akik jelentős része azóta a versenyszférában dolgozik, az otthonteremtési támogatások sorával, a babaváró támogatással, mind a konzervatív irányba mutatnak.
A munkaalapú társadalom, az előbb említett közmunkaprogramot is ide értve segít a klasszikus családmodell megerősítésében. Apa nem csak otthon ül és várja a segélyt, hanem elmegy dolgozni. Ha már apa dolgozik, talán a gyerek is inkább jár iskolába. A segély jellegű családi pótlék, amely csak akkor jár, ha a gyerek be is jár az iskolába, szintén segít abban, hogy pl. a cigányság igénybe is vegye az ingyenes oktatás nyújtotta lehetőségeket. Az olyan szociális juttatások, mint az ingyen tankönyv, vagy az ingyenes étkezés ismételten abban segítenek, hogy az állam szociális kiadásai oda menjenek ahova szánva vannak, ne pedig szenvedélybetegségek finanszírozását szolgálják.
A tanulmány kitér az egyház szerepének erősítésére is. Az elmúlt 10 évben több mint 3000 és több mint 130 épült segítve a történelmi egyházakon keresztül a hitélet megújulását, megerősödését. A határon átnyúló nemzetben gondolkodás erősíti a nemzettudatot, a felelősségvállalás érzését.
A pozitív hatások érezhetők, végre megfordult a csökkenő reprodukciós ráta-tendencia, de messze még az a szint ami a célt jelenti. További kitartó munkára és stabilitásra van szükség.
Ami nagyon jó lenne, ha ezeket az eredményeket a politikai ellenzék az velük mozgó sajtóval is elismerné, és a közös teljesítménynek közösen tudnánk örülni. A közös öröm nem jelenti azt, hogy ne lenne bőven mit javítani, de lehetőséget adna mindenkinek arra, hogy lássa és elismerje amit elértünk, és örömmel találja meg benne a helyét.
Ehhez amin változtatni kellene a szólás és véleményszabadság maximális tiszteletben tartása mellett, hogy az „ellendrukkerek” megtanuljanak különbséget tenni szabadság és szabadosság között. Én magam nem tudom hogyan lehetne ezt úgy szabályozni, hogy a szabadság maga nem sérüljön, de sokszor érzem azt, hogy szükség lenne rá.
Remélem erre a problémára is születik legalább olyan jó válasz, mint ahogy megítélésem szerint a konzervatív szcenárió valóra váltására sikerült megtalálni a jó eszközöket.